2012. október 7., vasárnap

Színek harmóniája otthonunkban


A Feng Shui szerint a színekkel is megfelelően kell bánni otthonunkban. A megfelelő színválastás hozzájárul életünk harmonikusabbá tételéhez, tehát elő az ecsettel!

A Feng Shui szerint az Univerzum öt elem köré szerveződik. A tűz, fém, föld, fa és víz elemek gondoskodnak a pozitív és a negatív energia áramlásáról. Ez a Chi energia, amelyet ha lefordítunk azt jelenti: Feng Shui szél és víz.


Feng Shui mesternek lenni nem nagy ördöngösség, persze ezzel nem elbagatellizálni akarjuk a jelentőségét. Mindössze arról van szó, hogy egy kis intuícióval, megérzéssel te magad is harmonikus környezetet teremthetsz otthonodba anélkül, hogy méregetned kellene a sarkokat, fényeket, tárgyakat. Időt kell szakítanod arra, hogy megismerd saját területed, és ha ez megvan, akkor saját személyiséged megnyilvánulásával alakíthatod a teret. Takarítsd ki a helyiségeket, dobd ki a felesleges holmikat, meztelenítsd le a zsúfolt szobákat.

Gondoskodj a megfelelő színekről, ugyanis ezek fogják a legtöbbet nyomni a latba. A Feng Shui szakértők  színek segítségével irányítják a Chi energiákat, befolyásolva ezzel az egyes területek energiáit. Használj minőségi festékeket, amelyek nem károsítják az egészségedet sem. Vedd figyelembe a fentebb említett öt Chi elemet és ezek körciklusait. A harmonikus ciklusban az elemek táplálják egymást, a diszharmonikus ciklusban romboló hatást keltenek. Mindegyik elemnek megvannak a saját színei, és az elemekkel összhangban fejtik ki hatásukat.

A fa elemhez tartozik a zöld és a kék szín, a Tűz elemhez a piros, a Föld elemhez a sárga, a Fém elemhez a fehér, bézs és ezüst, a Víz elemhez pedig a sötétkék és a fekete színek tartoznak. A zöld szín nyugtató hatásáról ismert, alkotásra sarkall és a remény színe is egyben. A piros étvágygerjesztő hatással bír, de emellett az agresszivitást is szítja. A sárga a kommunikációért felelős szín, a kapcsolattartást és a nyitottságot ösztönzi. A barna az állandóságot és a nyugalmat árasztja magából. A fehér a letisztultság, tisztaság jelképe. A kék megnyugtat és gondolkodásra ösztönöz. A fekete is az elmére hat, de csak kis mennyiségben alkalmazd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése