2012. november 1., csütörtök

2015-ben jöhet az új Star Wars-mozifilm

Az év legnagyobb filmes hírét szállította a Disney: újabb három mozifilmmel bővülhet a Star Wars-univerzum. A stúdió 4 milliárd dollárért megvásárolta a Lucasfilmet és folytatja a Csillagok háborúját.

A csillagok háborúja-sorozat főszereplőinek történetéből a hetedik, nyolcadik és a kilencedik rész készül el, és az sem kizárt, hogy további alkotások is születnek majd - közölte a Disney.

A The Walt Disney Company nem rég bejelentette, hogy felvásárolta a Lucasfilmet, mely eddig 100%-ban George Lucas tulajdona volt. A stúdió minderről hivatalos sajtóközleményben számolt be, így még véletlenül sem kell azon morfondíroznunk, hogy kacsa-e a bejelentés. Ezzel a Disney folytatta pár éve elkezdett agresszív stratégiáját, mely során először a Pixar animációs stúdiót vette meg, majd a Marvel képregény-kiadót. A szerződést a Lucasfilm október 26-i részvény-árfolyamán kötötték, így annak értéke 4,05 milliárd dollár - ennek felét fizette a stúdió pénzben, míg a másik felét 40 millió részvény megvásárlásával.
Robert A. Iger, a The Walt Disney Company első nyilatkozatában természetesen George Lucas kivételes látásmódját emelte ki, valamint azt, hogy hihetetlenül gazdag portfólióhoz jutnak ezzel a megállapodással. Lucas annyit mondott, hogy 35 éven át figyelte, hogy száll a Csillagok háborújának világának ismerete egyik generációról a másikra, de most érezte idejét annak, hogy a franchise-t filmesek új generációjának adja át.
Lucas kifejtette, hogy mindig is abban hitt, hogy a Star Wars-univerzum nélküle és utána is élni fog, de fontosnak tartotta, hogy még életében megtörténjen a váltás. Természetesen maga az univerzum jelenleg is virágzik, hiszen a tévében animációs sorozatként van jelen, képregények jelennek meg hivatalos történetekkel, sőt, az idén jelentettek be új Star Wars-társasjátékokat, valamint egy új szerepjátékot is. Lucas abban bízik, hogy a Disney színre lépésével nem csak filmes téren fog tágulni a Star Wars világq, hanem a tévében és az interaktív médiában, s persze a való életben is, például vidámparkok, valamint egyéb kapcsolódó termékek formájában. Lucas 2005-ben forgatókönyvírója és rendezője volt a Star Wars III. rész - a Sith-ek bosszúja című alkotásnak.A Disney a Lucasfilm megvásárlásával nem csak a filmes jogokra tett szert, többek között az Indiana Jones-éra is, hanem a produkciós részlegre, az animációs stúdióra, valamint a vizuális effektekért és hangutómunkákért felelős stúdióra. A rengeteg megvásárolt technológiát a Lucasfilm Ltd. berkein belül a LucasArts, az Industrial Light & Magic, és Skywalker Sound szállította. A Lucasfilm elnöke az adásvétellel az eddigi alelnök, Kathleen Kennedy lesz.
 A rajongókat talán leginkább érintő információ természetesen a Csillagok háborúja filmsorozat sorsa. Nos, Kathleen Kennedy, mint executive producer, George Lucas pedig kreatív tanácsadói pozícióban fog részt venni a Star Wars 7. epizód elkészítésében, melynek bemutatásával a Disney a 2015-ös évet szemelte ki.  A nyolcadik és a kilencedik film tervei is készülnek már. Hozzátette, 2-3 évente szeretnének előrukkolni egy újabb Star Wars-filmmel. Természetesen a 2015-ös dátum kivételével egyelőre semmilyen bővebb információ nem áll rendelkezésre, csak annyi, hogy a "folytatás" lenne és a Disney nem csak egy epizódban gondolkodik, hanem sorozatban.A Disney szerint az eddigi Star Wars-filmek 4,4 milliárd dolláros jegybevételt hoztak, ezzel Luke Skywalker, Leia hercegnő, Obi-Wan Kenobi, Han Solo és a többiek kalandjai a filmtörténelem egyik legjövedelmezőbb sorozata, csak a Harry Potter-saga és a James Bond-filmek vetekszenek vele. A Disney tavaly már a képregényeiről ismert Marvelt és a Pixar animációs stúdiót is megvette.

20119_star_wars_1.jpg
További részletek 

A blog video blokjában néhány egyedi STARWARS  játérészlet tekinthető meg,... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése