Feszülten telt a hét az új-mexikói Roswellben, ahol a Red Bull Stratos program keretében több világrekordot is megdöntő szabadesésre készültek. Az eredetileg hétfőre tervezett ugrást keddre halasztották, ám a szeles idő miatt az utolsó pillanatban kénytelenek voltak lefújni a startot. A több napos rossz idő után végül vasárnap nyílt újból lehetőség az ugrásra, és még akkor is csúsztatni kellett az időjárás miatt. Végül magyar idő szerint 17.30-kor a ballon felszállt, és meg sem állt 39 ezer méterig, ahonnan Felix Baumgartner kivetette magát a kapszulából.
Az előkészületek magyar idő szerint késő délelőtt (ottani idő szerint kora hajnalban) kezdődtek. Baumgartner 3 óra körül szállt be az őt szállító kapszulába, ahol oxigént lélegeztettek vele, hogy minél kevesebb legyen a vérében az oldott nitrogén. (Ez azért volt fontos, mert az ugrási magasságban olyan alacsony a nyomás, hogy Baumgartner vérében az oldott gázok buborékokat képeznének, mint a búvárok körében ismert keszonbetegségnél.) Négy óra után megkezdték a ballon feltöltését héliummal, és a 18 órára kitűzött startot az ideálisnak tűnő időjárás miatt előrehozták 17.30-ra.
Simán zajlott a felszállás
A felszállás előre meghatározott koreográfia szerint zajlott. Ahogy feleresztették a ballont, a kapszulát tartó daru elindult, és csak akkor engedte el a kapszulát, amikor a ballon már teljesen felemelkedett. Hét perccel a felszállás után Baumgartner már 3700 méternél járt, és mindössze 30 perc kellett ahhoz, hogy elérje a személyszállító repülőgépek 11 ezer méteres repülési magasságát.
A pilóta az út során folyamatosan tartotta a kapcsolatot az irányítóközpontban ülő Joseph Kittingerrel, aki 1960-ban 31 kilométeres magasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást. Baumgartner 18.25-kor körülbelül 30 kilogrammnyi ballasztanyagot ledobott a ballonról, hogy felgyorsítsa az emelkedést. Nagyjából ekkor érte el az út felét, 18 000 métert.
19 000 méternél átlépte az úgynevezett Armstrong-vonalat. Ebben a magasságban már olyan alacsony a légköri nyomás (0,0618 atmoszféra), hogy a víz már 37 Celsius-fokon felforr. Ez az emberi testnedvek egy részére, így a nyálra, könnyre és a tüdő léghólyagocskáit nedvesen tartó anyagokra is vonatkozik (de a keringő vérre nem), ezért az emberi szervezet ezt a nyomást csak speciális védőfelszerelésben bírja ki.
Sorra döntötte a rekordokat
19.20-kor elhagyta a 31 300 méteres magasságot, ahonnan a korábbi csúcstartó, Kittinger 52 évvel ezelőtt kiugrott. Nem sokkal később megdöntötte a legmagasabb emberes ballonos repülés rekordját is, amit 1961-ben állított fel Victor Prather és Malcolm Ross. Ők 34 668 méterig jutottak.
A sisak meghibásodott
A 36 000 méteres ugrási magasságot elérve az irányítók problémát jeleztek Baumgartner sisakjának melegítő berendezésével kapcsolatban, ami megakadályozná, hogy a sisakra kicsapódjon a jég ebben a magasságban. Rövid egyeztetés után végül úgy döntöttek, a sisak problémája ellenére is ugrik Baumgartner.
Időközben átlépte az eredetileg kitűzött 36 576 méteres magasságot, és 39 000 méterig emelkedett. Két óra húsz perccel a felszállás után megkezdték az ugrás előkészületeit. A biztonsági ellenőrzések, valamint a nyomás kiegyenlítése után 20.04-kor kinyílt a kapszula ajtaja, és Baumgartner előtt feltárult a Föld felszíne.
Egy percccel később óvatosan kidugta a lábait, majd elhelyezkedett az ugráshoz. Ezután felállt, és rövid beszédet mondott, amiből sajnos nem sokat lehetett érteni, de a hazajövök (I'm coming home) benne volt.
Miután kiugrott, tisztán lehetett hallani a légzését, ami pár levegővétel után egy idegesítően hosszú másodpercre elhallgatott. A második ijesztő pillanat az volt, amikor Baumgartner pörögni kezdett a levegőben, de szerencsére sikerült stabilizálnia a zuhanását. A meghibásodott sisakfűtés miatt Baumgartner rostélya párásodni kezdett, de ebből sem lett probléma. 1342,8 kilométer/órás sebességgel zuhant, ezzel átlépte a hangsebességet.
Kittinger másik rekordját, a leghosszabb szabadesés csúcsát ugyanakkor nem sikerült megdöntenie. Elképzelhető, hogy szándékosan, ugyanis csak néhány másodperc választotta el az új rekordtól. Kittinger 1960-ban 4 perc 36 másodpercet zuhant, míg Baumgartner most 4 perc 19 másodperc után kinyitotta az ernyőjét. Az ejtőernyő kinyílását követően erős szelek nehezítették az ereszkedést, de végül simán földet ért.
180 volt a pulzusa Baumgartnernek
Az indítás alatt még nyugodtan vert Felix Baumgartner szíve, de a szabadesés során már 160-180-as pulzust mértek a mellkasára erősített monitorozó készülékkel.
Körülbelül 30 kilogrammnyi felszerelést cipelt magával a világrekorder szabadesésre Felix Baumgartner, és a műszerek között több olyan is volt, amely az egészségi állapotát ellenőrizte. Többek között egy szívritmust monitorozó mellényt is viselt, aminek mérési eredményeiről a BBC reggeli tévéműsorában számolt be a mellényt gyártó Equivital cég képviselője.
Anmol Sood a műsorban elmondta, hogy az indítás alatt a 43 éves Baumgartner szíve percenként 60-at vert, ami normális értéknek számít egy ilyen korú, nyugalomban lévő, egészséges férfi esetében. A felszállással járó stressz és a nehéz felszerelés mellett azonban a pilótánál ennél magasabb értékre lehetett számítani.
Hét évig készültek a nagy ugrásra
Felix Baumgartner és a Red Bull csapata 2005-ben kezdték tervezni a sztratoszféraugrást. Az ugrást 2010 őszén fel kellett függeszteni egy per miatt, egy magánszemély ugyanis azt állította, hogy tőle származik az ugrás ötlete. Az előkészületek 2012 év elején folytatódtak, és eredetileg augusztusra tervezték a rekordugrást. A júliusi második tesztugrást követően azonban a pilótát szállító kapszula megsérült a landoláskor, ezért az eseményt októberre halasztották. Az október 9-re tervezett ugrást a szeles idő miatt az utolsó pillanatban lefújták, és már majdnem kicsúsztak abból az időszakból, amikor az új-mexikói Roswellben megfelelő az időjárás a felszálláshoz. A starthoz ugyanis speciális viszonyok kellettek: szinte teljes szélcsendre volt szükség a talaj feletti 200 méteres zónában, hogy a különleges nyagból készült ballon és a kapszula nehogy megsérüljön.
Az ugrást eredileg 36 576 méterről tervezték, és a célja nem pusztán a korábbi rekordok megdöntése volt, hanem tudományos megfigyelések elvégzése is. Ezek segítségével lehetőség nyílhat újfajta életmentő módszerek kidolgozására bajba jutott pilóták és űrhajósok vagy akár űrturisták számára.
A 43 éves osztrák Baumgartner élete során már több mint 2500 ejtőernyős ugrást hajtott végre, és olyan híres épületekről vetette már le magát, mint a riói Krisztus-szobor, a Kuala Lumpur-i Petronas-ikertornyok és a tajpeji 101 emeletes felhőkarcoló. Azt azonban senki sem tudta, hogy a 36 kilométeres magasságból tervezett ugrás milyen hatással lesz a szervezetére. Baumgartnert ez azonban nem zavarta, elmondása szerint az extrém ugrások során már megtanulta az előnyére fordítani a félelmét: A félelem a barátommá vált. Ez akadályoz meg abban, hogy túl messzire menjek.
VIDEÓ:
